Kertek, parkok, ahol eddig jártamMagyarországorchideaösszes bejegyzésVirágok e Föld kerekén

Virágzó orchideák az ELTE Füvészkertjében

2014. Február 8-án, az ELTE Füvészkertben Virágzó orchideák címmel tartott szakvezetést R. Eszéki Eszter. Lehet, hogy sokan kacagni fognak ezen, de én még sosem voltam Budapesten a Füvészkertben, így első gondolatra a Fővárosi Állat- és Növénykert épülete ugrott be, s egészen addig, amíg a vonaton fel nem riadtam, hogy biztos, ott lesz-e a szakvezetés, meg voltam róla győződve, hogy én biz’ a Városligetbe megyek 11-re. Szerencsére még időben rájöttem erre a fatális tévedésre, s kb. 15 perces késéssel megérkeztem a megfelelő helyre.

Az ELTE Füvészkert portája

A Füvészkertben kóvályogtam egy kicsit, mire megtaláltam a melegházat, ráadásul egy hölggyel is összetalálkoztam aki nagyon lehúzta a dolgot, hogy többre számított, kevés a virágzó orchidea… (Pedig nem is!) Ettől kicsit elszontyolodtam, de aztán csak megtaláltam az üvegházat. Majd a nyitott bejáratát is… 🤣(Rajtam kívül többen is rossz irányból közelítették meg az épületet.) Ekkor már javában tartott a szakvezetés.

R. Eszéki Eszter doktori értekezésének címe: „Orchideafajok génmegőrzési és szaporítási lehetőségei”, így adott volt, hogy előadásában főként az orchideák szaporításáról volt szó, de beszélt a különböző orchideák felépítéséről, a Füvészkert gyűjteményéről, és szívesen adott tanácsokat az orchideák otthoni nevelésével kapcsolatban. Valamint szó esett a broméliákról is. Mindezt olyan stílusban, hogy teljesen fogyasztható volt azoknak, akiket  kicsit is érdekelnek az orchideák.

R. Eszéki Eszter egy Phalaenopsis orchidea segítségével szemlélteti a pollencsomó helyét

Összességében egy nagyon érdekes előadást hallgathattunk végig, s mindeközben bejárhattuk a teljes gyűjteményt. (Szerint a szürke hétköznapokon nem lehet körbejárni az orchideákat, mert az utóbbi időben sajnos megszaporodtak a lopások.) Egészen más volt a hangulata, mint egy orchidea kiállításnak, ugyanakkor nagyon jól éreztem magam, teljesen feltöltődtem és hallottam számomra új dolgokat is. A kezdeti nehézségek (amiket főként én okoztam magamnak) és a borongós idő ellenére  is nagyon jó volt a szakvezetés, megérte felmenni Szegedről Budapestre.

A szakvezetés után megnéztük a pozsgásokat és a rovaremésztő növényeket is, majd körbejártuk a kertet. A fényképek kattintással lapozhatók!



Oszd meg velem a véleményedet!

error: Content is protected !!
%d bloggers like this: