Kerti patika – Levendulás fürdősó

Hozzávalók:

  • 5-6 szál friss levendula
  • 3 ek szódabikarbóna
  • 1 ek citromsav
  • 10 csepp levendula illóolaj
  • 1 ek növényi olaj (repce-, vagy mandula-, vagy olívaolaj, stb.)
💜 Levendula farm 💜

Elkészítés:

A levendulás fürdősóról szóló rész a második videó 2. percében kezdődik, az elkészítése pedig a 4. perctől látható.

James friss virágokból készíti a fürdősót, amit mindenképp alaposan ki kell szárítani, különben amikor összekeverjük a szódabikarbónával, a nedvességtől azonnal el kezd pezsegni az egész. Tehát készíthetjük szárított levendulából (kapható gyógynövényboltokban, vagy szedhetjük magunk is, ez esetben kössük a levendulákat kis csokrokba, és szellős helyen lógassuk fel), vagy frissen szedett növényekből, ekkor a virágokat egy ollóval csippentsük le a szárról, terítsük őket egy tiszta és száraz tepsibe, amibe sütőpapírt tettünk, majd melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Ha a sütő eléri a kívánt hőfokot, kapcsoljuk ki, és 2 órára tegyük be a levendulákat. Ha olyan sütőnk van, ami kikapcsolás után elkezdi magát lehűteni, ezt a módszert sajnos nem tudjuk alkalmazni.

A megszárított virágokat aprítsuk fel, majd egy teljesen száraz üvegtálban, egy fém kanál segítségével keverjük össze a szódabikarbónát és a citromsavat, adjunk hozzá egy evőkanál szárított levendulát, végül csepegtessük bele az illó- és növényi olajat. Ha ezzel megvagyunk, egy prézli állagú keveréket fogunk kapni. Egy vágódeszkára tegyünk sütőpapírt, helyezzünk rá egy szaggató formát, és kanalazzuk bele a keveréket. A kanál segítségével tömörítsük a fürdősót, ekkor veszi fel végleges formáját. Legalább fél órát állni hagyjuk, de érdemes egy éjszakára a formában hagyni. Nagyon figyeljünk arra, hogy ne érje nedvesség, mert azonnal pezsegni kezd!

Tipp: A levendula segít ellazulni, így ideális a fürdősóba, de készíthetjük más virágokból, pl. rózsából is, ez esetben levendulaolaj helyett használjunk rózsaolajat, virágok helyett pedig tegyünk bele szárított rózsaszirmokat.

Tárolás: csomagoljuk folpackba, és óvjuk a nedvességtől!

Forrás: http://www.jameswong.co.uk/

Egy kis ismertető a műsorról, valamint az elkészítés menetéhez kapcsolódó videó az alábbi bejegyzésben látható: Kerti patika – Ekcéma elleni krém [klikk!]

Oszd meg velem a véleményedet!

error: Content is protected !!
%d bloggers like this: