AngliaKertek, parkok, ahol eddig jártamösszes bejegyzésVirágok e Föld kerekén

Royal Botanic Gardens, Kew

Még november végén Londonban jártam, amikor volt szerencsém ellátogatni a botanikus kertbe (Royal Botanic Gardens, Kew) is. Sajnos az orchideák nagy része le volt zárva, mert már akkor készültek a február 9-én kezdődő Orchids at Kew rendezvényre.  Szóval az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert amióta tudok a Kew létezéséről, azóta szerettem volna megnézni, ami végül is sikerült, csak épp a nagy kedvenceimet nem láthattam. Persze bekukucskáltam, voltak gyönyörű virágzó Vandák és Paphylopediumok, meg egy férfi, aki egy kötélen lógott és jól megijesztett, amikor földet ért. 😀

A kb. 1500 fajt számláló gyűjteménynek sajnos csak a töredékét láthattam, hisz ültetéshez készítették elő a melegházi részt, szóval be volt állványozva, bent volt a munkás, az orchideák nem voltak a helyükön, stb. – de legalább a hidegházi rész látogatható volt. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek a cukorkabolt kirakata előtt, aki épp most kapott zsebpénzt, s a bolt az orra előtt zárt be. 

A Kew Gardens egyik bejárata, a Victoria Gate 2013-ban

Mindettől függetlenül számomra lenyűgöző volt az egész Kew (már amit be tudtam belőle járni egy nap alatt), össze sem lehet hasonlítani a magyar botanikus kertekkel. Főként a Princess of Wales Conservatoryban voltam, ami a Kew egyik legmodernebb üvegháza (értsd: számítógép vezérli a klímát, a trópusi növényeknél pl. automatikusan fújják be a párát, amikor szükséges). Itt találhatók többek közt a kaktuszok, a páfrányok, a rovaremésztő növények és persze az orchideák. 

 
A képek kattintással lapozhatók!

Napokig lehetett volna sétálgatni, az biztos. Mi csak egy üvegházat néztünk meg háromból, utána beültünk enni és kávézgatni a Victoria Plaza Caféba, ahol a boltban több virágzó orchideát láttam, mint az üvegházban… De már kezdem túltenni magam rajta, legközelebb célirányosan megyek a Kew-ba! 🙂

A boltban aztán tényleg volt minden a madáretetőktől kezdve a mázas virágcserepeken át az édességeken keresztül a szakkönyvekig és a vetőmagokig. Voltak nagyon szép ékszerek is pl. gyöngyből vagy igazi orchideákból. Aki teheti, az mindenképp menjen el egyszer, szoktak lenni különböző kiállítások és tanfolyamok is. Nekem nagyon tetszene, ha a magyar botanikus kertek megpróbálnák „lekoppintani” az itteni hangulatot. Lehet pl. önkéntesnek jelentkezni, így akinek nincs kertje, irányítás alatt az is kertészkedhet, kikapcsolódhat a Kew-ban.

Frissítés: Azóta már voltam néhány botanikus kertben Európa szerte, és még mindig a Kew Gardens viszi a pálmát… <3 Ide még vissza fogok térni!

Oszd meg velem a véleményedet!

error: Content is protected !!
%d bloggers like this: