A többit bulbát, melyek töve már elrohadt, vágjuk kb. 10 cm-es darabokra úgy, hogy 2 szem (nodus) felénél legyen a vágás. A szárakról távolítsuk el a leveleket, az esetleges bimbókat, virágokat, elszáradt részeket, stb-t. Ne hagyjunk rajta beteg, rothadó részt, ezeket vágjuk le!
Tegyünk egy tiszta, műanyag edénybe nedves Sphagnum mohát, fektessük rá az előkészített szárakat, fedjük le és készen is vagyunk! Fontos hogy a moha tényleg csak nedves legyen, tehát ne csicsogjon túlságosan a víztől, különben hamar lepenészesedik a hajtásokkal együtt. Tehát nyomkodjuk ki a mohát, ha pedig ennek ellenére is túl vizesnek találjuk, hagyjuk egy napig száradni.
A fentiekről készült képek 2015. 04. 09-én (kattintással lapozható):
Helyezzük az edényt egy világos, de közvetlen napfénytől mentes, szoba-hőmérsékletű helyre, ahol szem előtt van és nem feledkezünk meg róla! Minden nap 1-2 órára nyissuk fel a tetejét, hogy tudjon szellőzni! A moha nem fog gyorsan kiszáradni, de ha öntözésre szorul, akkor úgy locsoljuk meg, hogy a szárakat ne érje víz! Ha pedig már megjelentek a kis hajtások, azokra különösen figyeljünk oda, mert ha a víz befolyik a levelek tövéhez, óhatatlanul kirohad a növények közepe, s így nem tudnak tovább nőni.
Nálam már egy hét után látszódott, hogy melyik szem fog kihajtani. Ezek a szárak változatlanul szép zöld színűek voltak, és megduzzadtak. Az a szár, amelyik eleve kicsit sárgásabb színű volt, még jobban sárgulni kezdett, így ezt kidobtam és másikat tettem a helyére.
Amikor már megjelentek a kis hajtások, fokozatosan csökkenthetjük a párásítás mértékét, vagyis egyre kevesebb időt legyen a dobozon a teteje, majd 1,5-2 hónap elteltével már nem is lesz rá szükség.
Ezt a szaporítási módszert alkalmazhatjuk akkor is, ha a növényünkön túl sok felkopaszodott szár van. Ha többféle növényről vágunk szaporítóanyagot, tegyük őket külön dobozokba és címkézzük fel! (Faj, szín, dátum.)
A legjobb időpont ennek elvégzésére tavasszal és nyáron van. Ősszel és télen, amikor már a növény felkészült a virágzásra, előfordulhat, hogy a szemek valójában már virágrügyek, így hajtás helyett bimbó fejlődik ki.
Tőosztás, sarjak leválasztása
Források
- Dr. MAKARA György, Orchideák és broméliák, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982.
Original content here is published under these license terms: | ||
License Type: | Read Only | |
Abstract: | You may read the original content in the context in which it is published (at this web address). No other copying or use is permitted without written agreement from the author. |