Még november végén Londonban jártam, amikor volt szerencsém ellátogatni a botanikus kertbe (Royal Botanic Gardens, Kew) is. Sajnos az orchideák nagy része le volt zárva, mert már akkor készültek a február 9-én kezdődő Orchids at Kew rendezvényre. Szóval az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert amióta tudok a Kew létezéséről, azóta szerettem volna megnézni, ami végül is sikerült, csak épp a nagy kedvenceimet nem láthattam. Persze bekukucskáltam, voltak gyönyörű virágzó Vandák és Paphylopediumok, meg egy férfi, aki egy kötélen lógott és jól megijesztett, amikor földet ért. 😀
A kb. 1500 fajt számláló gyűjteménynek sajnos csak a töredékét láthattam, hisz ültetéshez készítették elő a melegházi részt, szóval be volt állványozva, bent volt a munkás, az orchideák nem voltak a helyükön, stb. – de legalább a hidegházi rész látogatható volt. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek a cukorkabolt kirakata előtt, aki épp most kapott zsebpénzt, s a bolt az orra előtt zárt be.
Mindettől függetlenül számomra lenyűgöző volt az egész Kew (már amit be tudtam belőle járni egy nap alatt), össze sem lehet hasonlítani a magyar botanikus kertekkel. Főként a Princess of Wales Conservatoryban voltam, ami a Kew egyik legmodernebb üvegháza (értsd: számítógép vezérli a klímát, a trópusi növényeknél pl. automatikusan fújják be a párát, amikor szükséges). Itt találhatók többek közt a kaktuszok, a páfrányok, a rovaremésztő növények és persze az orchideák.
Napokig lehetett volna sétálgatni, az biztos. Mi csak egy üvegházat néztünk meg háromból, utána beültünk enni és kávézgatni a Victoria Plaza Caféba, ahol a boltban több virágzó orchideát láttam, mint az üvegházban… De már kezdem túltenni magam rajta, legközelebb célirányosan megyek a Kew-ba! 🙂
A boltban aztán tényleg volt minden a madáretetőktől kezdve a mázas virágcserepeken át az édességeken keresztül a szakkönyvekig és a vetőmagokig. Voltak nagyon szép ékszerek is pl. gyöngyből vagy igazi orchideákból. Aki teheti, az mindenképp menjen el egyszer, szoktak lenni különböző kiállítások és tanfolyamok is. Nekem nagyon tetszene, ha a magyar botanikus kertek megpróbálnák „lekoppintani” az itteni hangulatot. Lehet pl. önkéntesnek jelentkezni, így akinek nincs kertje, irányítás alatt az is kertészkedhet, kikapcsolódhat a Kew-ban.
Original content here is published under these license terms: | ||
License Type: | Read Only | |
Abstract: | You may read the original content in the context in which it is published (at this web address). No other copying or use is permitted without written agreement from the author. |