Általánosan elmondható, hogy a hűvös helyen teleltetett citrusok kevés vizet igényelnek, ezért öntözés előtt mindig győződjünk meg arról, hogy egy kicsit megszikkadt a földjük. Ezt úgy a legegyszerűbb elvégezni, ha az ujjunkat lenyomjuk a cserépbe. Ha még nedvesnek érezzük a föld tetejét (kb. a felső 1 cm-t), halasszuk el az öntözést néhány nappal, de ha nagy a cserép akár egy-két héttel is. Fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük a virágföld nedvességét, és ne várjuk meg azt, hogy a földlabda elváljon a cserép szélétől, mert akkor már teljesen kiszáradt a gyökérzet. Figyeljünk arra is, hogy a citrusfélék érzékenyek a pangó vízre, ezért öntözés után 1-2 órával, öntsük ki a cserépalátétben maradt felesleges öntözővizet. Ahhoz, hogy citrusaink sokáig szépek maradjanak érdemes lágy vízzel öntözni őket és a nyugalmi időszakban is kb. 4 hetente tápoldatozni.
Minden citrusfélének nagyon fontos a természetes fény, ezért minél világosabb telelőhelyet keressünk nekik! Rendszeresen nézzük át a levélzetet, hogy van-e rajta kártevő! Ha találunk néhány tetvet (vagy ragadós a citrusunk levele/környezete), védekezzünk ellenük! Vannak különböző házi praktikák tetvek ellen, mint pl. a szappanos lemosás, a csalántea és társai. Ezek egy erős növénynél megoldást jelenthetnek, különösen akkor, ha hamar felismerjük a bajt. Viszont egy nagyon tetves, legyengült és felkopaszodott növénynél érdemesebb vegyszereket használni, mert ekkor már olyan szintű a probléma hogy máshogy nem tudjuk megoldani. (Sose permetezzünk a lakótérben és a maradék permetet ne öntsük az ivóvíz-hálózatba! Mindig tartsuk be a permetszer csomagolásán található előírásokat! A szabadforgalmú szerekkel kapcsolatban gazdaboltban érdeklődhetünk.)