A lepkeorchidea és a fűtésszezon

“Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell, / de nem hittem, hogy itt van, ily közel…” – jut eszembe József Attila verse minden egyes októberben, amikor pakolászom befele a virágaimat az udvarról.

Ígértem nektek, hogy szentelek néhány bejegyzést azoknak a problémáknak, amikkel kapcsolatban sokat írtok. Na, a fűtésszezon, és az ebből adódó betegségek toronymagasan vezetnek, ráadásul pont aktuális is, úgyhogy kezdjük ezzel.

Bogi mini lepkeorchideája eredeti pompájában, 2015.

[Tovább olvasom…]

Egy koronarothadásos lepkeorchidea története

A mai bejegyzés különleges, mert a történet nem tőlem, hanem Nikitől származik, akire Facebookon találtam rá és megkértem, hogy ossza meg veletek az alábbiakat. Tapasztalatom szerint nagyon sokakat érint ez a probléma (én is találkoztam már vele), s Niki szépen végigdokumentálta a folyamatot, így sokaknak segíthet.
 
Nagyjából tíz évvel ezelőtt kezdtem el orchideákat gyűjteni, egy áruházlánc akciójában vettem meg az első lepkeorchideámat, majd hamarosan követte még egy és még egy, ma már olyan 50-es a létszám. Szerencsére nem sokat gyilkoltam meg, talán egy kezemen megszámlálható mennyit, kölcsönösen szeretjük egymást.
 
Ez a kis lepke, amiről szó van, egy sorozat miatt került hozzám. Az egyik kedvenc sorozatom főhőse kapott egy ilyen pöttyös lepkét, így be kellett szereznem nekem is egyet. Sokat jártam utána, mert abban az időben még nem voltak elterjedve az ilyen a színváltozatú orchideák.
 

Pötyi, a történet főhőse

[Tovább olvasom…]

Meggyógyult az orchideád? Küldj róla képeket és nyerj!

Az elmúlt években rengeteg e-mailt és hozzászólást kaptam tőletek, aminek leírhatatlanul örülök!

Most én szeretnék tőletek segítséget kérni. Nagyon boldog lennék, ha a meggyógyult orchideáitokról (vagy más növényeitekről, esetleg magvetésről) küldenétek nekem jó minőségű fényképeket. A legjobban annak venném hasznát, ha a beteg állapotról is mellékelnétek fotót, de mindenféle gyógyulást, történetet szeretettel várok. Esetleg, ha emlékszel, hogy anno küldtél róla képet, de neked már nincs meg, nem gond, csak írd bele az e-mailbe, nálam meglesz! 🙂

[Tovább olvasom…]

Milyen fekvésű az ablak?

Sokan írtok -főként orchideákkal kapcsolatban- és jó néhányan nem tudják eldönteni azt, hogy milyen fekvésű is az ablakuk, ezért megosztok veletek egy módszert, amit még az oviban tanultam, szóval bárki könnyedén elsajátíthatja.
 
Először is meg kell figyelni, hogy hol kel fel a Nap, arra van kelet. Ha ez megvan, szépen kiállunk a kertbe/utcára úgy, hogy a jobb kezünk kelet felé legyen és elszavaljuk, hogy:
Előttem van észak,
hátam mögött dél,
balra a Nap nyugszik,
jobbra pedig kél. 

[Tovább olvasom…]

Mire figyeljünk, ha orchideát vásárolunk?

Néhány hete egy olvasóm azzal keresett meg, hogy az interneten látott 2000 Ft-ért egy fekete színű Cambriát, létezik-e ilyen, meg merje-e venni? Bár a hirdetésben leírva nem szerepelt, hogy a Cambria fekete színű, az illusztrációnak használt fotó nagyon megtévesztő volt. Szerencsére létezik a Google-nek képkereső szolgáltatása, így gyorsan megtaláltam az eredeti fényképet. Az alkotója egy sárgás-bordó színű Cambriát fotózott különböző technikákkal, a fekete-lila színt egy speciális szűrővel érte el.
 

Egy megtévesztő hirdetés, 2014.

[Tovább olvasom…]